GÁBORJÁNI RÉKA

zuki_reka30 éve jógázom, 25 éve tanítok és 15 éve foglalkozom nőkkel – és még régebb óta magammal. Életemben hullámszerűen váltakoztak férfiasabb és nőiesebb periódusok, mindez saját természetem megismerésének irányába vezetett. Most is egy bizonyos ponton állok abban az áramban, amit Életnek is hívunk, és egyre jobban tudom élvezni azt, hogy – jó pillanataimban – az árammal eggyé válva nem akarok akarni. A nevünk “hívás”, engem Rékaként folyónak – áramlatnak hívnak, Aradhana, a spirituális nevem pedig arra emlékeztet, hogy minden pillanatban azt éljem meg, ami akkor és ott valójában VAN.

Női jóga oktató is vagyok,  vagyis a kifejezetten a női testre szabott, testtudatos és finom testérzékelésekre fókuszált mozgásóra (jóga) lelkesít! Pillanatnyilag kéthavonta indítok ún. Hold Hétfők 6-hetes női jóga tanfolyamokat, melyek a női havi ciklus 6 szakaszát ismerteti meg a résztvevőkkel jóga, légzőgyakorlatok és finomenergia-tudatosság fejlesztése által.

Hosszú évek óta kutatom, mind magamban, mind külső forrásokban azokat az elfeledett női tanításokat, praktikákat, amikkel a nők évezredek óta erőben és egészségben tartották magukat. Ebben a témában előadásokat tartok (Méh Mágiája), illetve a “méh munkás” gyakorlati műhelyek alkalmával is találkozhatunk, ahol az elmélet praktikus alkalmazásával foglalkozunk. Ezek a Hold Hétfők elméleti anyagát is adó, ún. Hold Hétvégék, ez a hétvégi műhely a Hold (menstruációs) ciklusunkkal dolgozik, illetve az egy év alatt négyszer találkozó Négy Évszak Ajurvéda Nőknek műhelysorozat, mely során testi és lelki egészségünket igyekszünk harmonizálni az ajurvéda segítségével a különböző évszakok minőségeit áttekintve. Mind A Hold, mind a Négy Évszak műhelyek során egyéni, ránk jellemző női egészségünk elmélyültebb értésére törekszünk, mert önmagunk értéséből és elfogadásából hosszútávú életmódbeli változtatások következnek (és nem pusztán szezonális lelkesültségből származó, illékony diéta vagy fitnesz időszakok).  Ezek főleg preventív, betegség megelőző, de gyakran gyógyító, egyensúlyba visszaállító hatású praktikák.

Néha elfog az írhatnék is: a nőiséggel kapcsolatos írásaimat a honlap első oldalán olvashatod.

2014_01_21_08_58_53_219_Retro_lightEmellett az egyik legtapasztaltabb, szenior Kismamajóga oktatóként több oktatóképzés résztvevője is vagyok. Dúláskodtam hosszú évekig, és folyamatosan tartok szülésre felkészítő tanfolyamokat, illetve kismamajóga órákat. A mai napig a kismamáktól tanulom a legnagyobb alázatot a női lét szakralitásával és a szellemi minőség hétköznapi, testben való megtapasztalásával kapcsolatosan: nagyon sokat kapok tőlük. Erről bővebben itt: www.jogaszules.com

Három gyönyörű gyerekem van és angol születésű, zeneszerző – jógaoktató- ultramaraton futó férjemmel majd 25 éve élünk és tanítunk együtt és külön. Az ő férfias támogatása nélkül nőiségemet sem élhetném úgy meg, ahogy azt most tehetem. Férjem Tallis Shivantar honlapja és az óráival, böjtös táboraival, és futásról szóló cikkeivel kapcsolatos részletek itt: www.shivantarjoga.com

 Szakirányú tanulmányaim, tanáraim:

Nem szakirányú képzéseim,  végzettségem:

  • 1989-92. Francia Nyelv-, és irodalom, Filozófia, Esztétika (ELTE/BTK)
  • 1989-1994. Angol Nyelv-, és Irodalom MA (ELTE/BTK)
  • 1994-97 ELTE BTK Doktori képzés – 20. sz. angol irodalom
  • 1995-96. 20. sz-i angol irodalom doktori képzés (PhD, DPhil) – Brasenose College, Oxford
  • 1996-2000. Miskolci Egyetem BTK Angol Tsz. angol irodalom – adjunktus
  • 1997. James Joyce Archives, Zürich, Svájc, kutatói státusz