All posts filed under: rekasagok

Ha vérzünk, érzünk? (a #metoo margójára)

Először is: #metoo #velemismegtortent És égbekiáltóan fontos ezt kimondani, kitenni (magunkból/-tól) tisztán elkülöníteni szexuális vagy egyéb, akár “szubtilis” – ha van ilyen – erőszak kapcsán! Aztán másodjára, az eredeti topik tovább gyűrűzését, a reakciókat és viszont válaszokat, ujjalmutogatásokat látva már kettősek az érzéseim. És őszintén: türelmetlen vagyok, és (stílszerűen) KIB*SZOTT elegem van. Nem igaz, hogy még mindig ezen a szinten tartunk!! A haragom nemes, de attól még -remélem- perzsel. Viszont nem kifelé éget, nem másokat, nem a (szexuális vagy emberi vagy akár politikai értelemben vett) agresszorokat küldené máglyára, mint régen boszorkányokat, hanem saját belső szabotőrjeinket, önmagunk erejének befojtóit. Még egyszer: alapvetően az egészet üdvözlöm. Különbséget KELL tenni erőszaktevő és elviselő között magunkban. Már csupán a kimondás (ez esetben online, virtuális közegben, közösségben támogatott) LEHETŐSÉGE nagyon nagy erejű, fontos, önmagában is gyógyító. De stáció csupán. Figyelem a folyamatot, és várom, nagyon várom, hogy sikerüljön nekünk, mindannyiunknak, kitörni a más okokból magunkra vállalt és/vagy szexuális (s egyéb) zaklatás által ránk oktrojált áldozati szerepből, amit akár megszületésünk legelső pillanatában akaszthatnak ránk! Sajnos ez értelemben sok helyen látok torzulást, …

Rekviem Apámért

Az Apám vagy, aki 20 éve meghaltál. Elrákosodva, bemorfiumozva, szájkiszáradva, hörögve, majd alig szuszogva az én ölelésembe, kapaszkodásomba végleg belenyugodtál. Az évek mentek, de az űr, a szomorúság, az elhagyottság érzése, az ég felé ökölrázós pillanatok dühe: csak néha. Azok nem múlnak ki, helyette ki-kibuggyannak erre, arra, fűre-fára és igazán csak a kitörések váratlansága kiszámítható az egyenletben (létgörbületben).

Titi-tó

Nagyapám születésnapja van, ma lenne 112 éves… ezen a képen olyan a keze, mint apámé, az enyém és a fiamé… megható és különös. Kevesebben tudják, de nagymamám Mikes Klára (nekem Klára mama) születésnapja is ma van. Ő ma lenne 117 éves. Még velem élnek. Egyikőjüket ismertem. Mindkettőjük bennem él. Szabó Lőrinctől ez fogott meg ma:   Szabó Lőrinc: Titi tó Ha tudsz: mulass, ahogy a többiek; ha tudsz: szánkázz a habzó víz felett; ha tudsz robogj hegyjáró motoron vagy sülj a szőke homokon, érdekeljen a jó gyomor és nótázz, mint az esti bor: ha tudsz; másképp bolond vagy, vagy beteg, s ha gyalázod az életet: hazudsz! Hazudsz, amikor a magányba bújsz; hazudsz, ha irodalmadba vonúlsz; hazudsz, mikor az orrod lógatod, vagy nagyon is fenn hordozod, mondván, hogy léha, buta nyáj, amit köréd gyűjtött a nyár. Hazudsz! Nem könnyű a szórakozás, próbálj meg élni, nyavalyás, ha tudsz! Ha tudsz: táncolj, nevess, komédiázz; ha tudsz: boldog lehetsz, mint bárki más. Ha tudsz! Előtted ring a Titi tó, még a neve is viditó, úgy fütyül, mint a cinkedal. …

Fuss, ahogy tudsz! (Tavasz van?)

Ma kora reggel, telihold másnapján, a Kissvábhegy tetejére érek (“bár a kutya nem / a kutya sem / jött velem”), s azon kapom magam, hogy őrültként kalimpálok a kezeimmel, s a lábaim sem érik nagyon már a földet (“tánc”?), épp csak hogy megérezve a hátam közepébe fúródó, némi rosszallással átitatott kíváncsiság tekinteteit… Az egyik női jóga órámra készülök így éppen (“de jó nekem!”), becsatlakozva a női megérzésekkel dús “áramba”. Hogy is szokták mondani? Mi is van a “mezőben”? Miről is van szó ma (és ebben az évszakaszban)? Változások szelét hallom… A csatornán süvítünk épp át… Szoros, nem szoros: ez van! Nem kérdés, nincs választás. Ezen most ha akarjuk, ha nem, át fogunk születni. Azért jó, ha azt is tudjuk, hogy valami (“tán egy nyílt partszakasz?”) vár ott túlontúl. Viszont … Drágáim … saját belső életigenlésünk hangját meghallani, saját magunk egyéni ízű joie de vivre-jébe belekóstolni k.i.h.a.g.y.h.a.t.a.t.l.a.n. most! Több mint, jó dolog (mint ahogy nem is olyan könnyű, mint azt elsőre sejtenénk.) … Felelősség! Kötelesség! …  Tehát megkérdem (főképp magamtól): MI AZ, AMI ÉPPEN MOST GÁTOL?  Mi állítja meg azt, …

Áldott legyen tökéletlenségünk

Hahó! Látod-e, milyen gyönyörű vagy? És milyen gyönyörű az a sok tökéletlenség, amit legszívesebben kiradíroznál az életedből? Áldott legyen vágyódásunk! És a félresikeredett áfonyás palacsinta (Fink Blueberry Pancakes). A konyha kövére való teljes kivérzéseink… Áldott légyen az akarás ereje, a kétségbeeséseink rikoltása, megadódásaink hattyúhalála… Áldott légyen indignált méltatlankodásunk (“nekem van igazam!!”) Áldott legyen, mikor rájövünk, milyen a tévedésünkből fakadó meztelenség. Áldott legyen minden pillanatunk, amikor feladjuk! Amikor a remény utolsó szálai is foszlanak. Áldott legyen a sztori végén váró semmi, a fene nagy üres vákuum… Áldott legyen minden ökölszorításunk, kétségbeesett kapaszkodásaink, és az, ahogy a végén, amikor itt az ideje, úgyis az egész kicsúszik a kezünkből! Áldott legyen a mikor elfogy türelmünk cérnája. Amikor (“végre!”) megjelenik az elvárás hiánya. Áldott legyen, ahogy feladjuk (“úgyis az van, ami van.”) Áldott legyen végzetünkbe való szabadesésünk. Lassú forrongásunk. Felemésztő tüzeink! Áldott legyen a törés és változás. A sérülés, a vedlés, a sírás, a vérzés. Legyen áldott a ronda. Legyen áldott a harag. Legyen áldott mindaz, ami megy, s ami marad. Áldás Rád úgy, ahogy Vagy! Végül is, valójában, …

Hálaadás reggelén

Szeretem a lassú reggelek elégiáját. Szeretek  a meleg takaró alá bújva azzal a “bizonyos” néhány kedvenc lélekkel pusmogni titkon. szeretem a cicásan keresztbe nyújtózkodást, épp hogy csak elérve az ágyam túlsó oldalán tegnapról ott maradt kávésbögre üresét. szeretek kitámolyogni a hideg konyhába és elkészíteni a gyerekeim uzsonnáját. Szeretem a pillanataimat, amikor leülök (pénz-paripa helyett) a papír elé és azt, ahogy rituálé-szerűen jó reggelt csókolok bele rétegeim mélységeibe. szeretem belemártani a tollat fogó ujjaimat lelkem szivárvány árnyalataiba, ezekből valamennyit az arcomra pancsolni s így készülődni a reggeli tükörbe nézésre és arra, hogy “ma hiszek”. Szeretem reggeli táncaimat. azt, ahogy belesimulok belső uram szerelmének megragadhatatlan karjaiba. szeretem, ahogy közben belélegzem minden élő és halott Kedvesem esszenciáját. Érzek mindent. szeretek mindent. kérdezek és megkérdőjelezek mindent. már nem igazán a “mit” és a “kit”, hanem a “hogyant” és a miért mögött húzódó “miértet”. kinyúlok a létezés szimfóniájának magas rezgésű dallamai felé. szeretem a dolgok “túliságát”. Úgy érzem magam, mint a Földön legelsőként lépdelő Nő. érzem a talpam alatt az eredendő harmatot és hogy milyen is az … ártatlan. újszülött. …

Szirupot nem kérek!

  SZIRUPOT NEM KÉREK (a szeretet útján járva). Itt és most kiállok a S.Z.E.R.E.T.E.T.É.R.T. Elegem van a cukormázas, éretlen, “ááááá, hagyjuk csak, hogy dőljön be ez az egész” töketlenkedést, miközben egy hatalmas vulkán forrong ott valahol belül, mely persze hogy a Starbucksnál sorban állva tör ki (kéretlenül szirupot kaptam a lattémba). A SZERETET azt jelenti, képes vagy bocsánatot kérni, vagy bevallani, vagy felvállalni, hogy éppenséggel “halvány lila gőzöd sincs!” – mindenkinek, de főleg azok felé, akiket szeretsz. A SZERETET azt jelenti, hogy felelősséget vállalsz a “gombjaidért” (tudod, amiket “mások” olyan remekül tudnak nyomogatni, és te meg mint egy bábu eltáncolod az unalomig ismert koreográfiát…). Felvállalod, azt a sok terhet, amit cipelsz, a melodrámádat. A SZERETET azt jelenti magadat is szereted annyira, hogy ezt megteszed, még akkor is, ha ez rémisztő és rettenetes. A SZERETET az jelenti, szembenézel a félelmeiddel… hogy azt a hatalmasabbik énedet veszed elő és felhúzod a nagylányos rucidat, és akkor is kinyúlsz ölelő karokkal és simító ujjakkal, ha neked kell ezt hamarabb megtenni (“nem kell mindig a másikra várni”). Vagy éppenséggel te …

IKnowNothing

Tegnap egy éve, hogy Ráth Zsuzsi megmentette az életemet: Újraélesztett egy megvilágosodott üresség állapotából, melybe saját akaratomból (és még néhány szeretett Barát segítségével) pottyantam bele. Úgyhogy ez a második (többedik?)  születésnapom. Azóta is folyamatos újjászületésben vagyok: őszintén szólva, azok, akik korábbról ismertek, már nem tudhatják ki vagyok. Magam számára is kisbaba vagyok még. Egy újszülött frissességével nézek körbe, meghatározottságoktól mentesen. Egy újszülött még “nem tud semmit”,  de valójában ez egy lehengerlő lecke volt, a kisbabától egy negyedik évtizedét taposó nőnek, egy büszkén három-gyerekes anyának… Lecke az abszolút bizonyosság tökéletes hiányáról, a Semmi bölcsességének való átadódásról… Az “egyértelmű” igazságok elfeledésének folyamata, a(z egyébként is csak illuzórikus) biztonságérzet szorításának levetkőzése, kígyóbőr vedlések sorozata, hitrendszerek, mesék és narratívák kibogozásának éve. A legújabb köröm, mely során dogmatikusnak még csak a látszatát is adó gondolati struktúrák újfent lerobbantak rólam. Mindig egyfajta (nem is könnyed) átadódási folyamat előzi meg a nem-tudás állapotát, mely egy másféle, némiképp a kegyelemhez hasonlítható létmódba vezet át a végére. És tényleg: micsoda áldás is az, hogy nem tudok semmit semmitsemmitsemmitsemmitsemmitsemmitsemmit   Érzed, hogy milyen szabadsággal tölt …

Tágra robbant szívűek klubja

Te Jó Ég! Milyen Holdat hordozol te ott a hátadon? Jó viharos volt a Telihold a múltkor és még fogyatkozás is… hmmm… Támaszként itt van ez a kis dal (alul), de figyelem… ez nem az “épp hogy csak repedt szívűek” dala lesz! Nem, ez a már feltört, a tágra robbant szívűek himnusza… Mert csakis nyitott szívvel láthatjuk az életünket tisztán… Érteni könnyű, de valóban érezni és szeretni, nyílt kebledre ölelni a saját életedet úgy, ahogy van (… stúl, stúl, stúl … hiányostúl … és sz*rostúl)?? Na, az már valami! Az a “már valami”, amikor végre érzed, ami van, ahelyett hogy gondolkodnál azon, ami nincs. Amikor ebből az érzésből át is éled azt, hogy milyen hihetetlenül gyorsan pereg át ujjaid közt az életed, betegségben, egészségben, válásban, és változásban, vajúdásban és születésben… egészen addig, amíg a halál össze nem boronál minket.. Idézet: “Ki tudja, Drága Szenvedő, talán eljön az a nap egyszer. amikor már annyira magasra fejlődünk, hogy már m.i.n.d.e.n.t. értünk. Hogy megértjük a dolgainkat még azelőtt, hogy teljesen beléjük vesznénk. Hogy megtanulunk vízen járni még azelőtt, …