A Változókorról – másképp (zárógondolatok)
A Változókor során valójában korábbi identitásunkat vetkőzzük le, önmagunkról alkotott fixa ideáink egy részéből bújunk ki. Persze ez pőrén hagy minket, érzékenyítő, sőt gyakran térdre kényszerítő folyamat, ami élesen megláttatja velünk, kik is vagyunk mi magunk: árnyékostul, fényestül. Emellett kőkeményen szembesít sok, a világunkban zajló (őszintén?) elkeserítő történéssel is. Szerencsére (ha hagyjuk) ugyanilyen intenzitással kapcsol viszont a transz világával, az ego határokon túllépő, spirituális tartományokkal is. Ezeknek az intenzív tapasztalásoknak való kiszolgáltatottságunk egy komoly ébredési folyamatnak lehet a kiinduló pontja. De ha ekkor (mint a ciklikus nőiség korábbi, gyakran sajnos elmulasztott beavatódási lehetőségei, a menárké, a várandósság, a szülés és posztpartum időszakok során is) nem tudunk önmagunkkal kellően törődni, változó énünknek biztonságos, megtartó burkot adni, akkor tényleg robbanhatunk is. Ezek miatt van annyi túlérzékeny, túlterhelt, ideges, ingerült, sőt dühös, tomboló és (túl gyakran befelé) pusztító nő a klimaktériumban. De (ahogy azt dúlai éveim során számtalanszor megtapasztaltam) a női test az egyik legtökéletesebb alaprajz. Az anyai folyamatokat, vagy menstruációs ciklust élve hibátlanul működik és kommunikál, reagál a környező világra. Kár, hogy nem tanítják már iskolában a …