cikkes

Ima a férfiakért (téli napforduló elé)

WinterSolstice1_1200

Az évkör legsötétebb időszakában, a leghosszabb éjjel környékén a Hold is sötét (újhold) lesz idén. Elgondolkodtató, hogy 2017 végén a téli napfordulókor megszülető maszkulin fénnyel együtt fog ő maga is nőies holdként újjászületni.  Szép, bensőséges, csendes sötétben várhatjuk a Jul/Yule (“a pogány Karácsony”), a téli napforduló ünnepét.

Néhány gondolat…

… melynek olvasása mellé, vagy épp a téli napfordulós “vision quest”-hez íme egy “kis éji zene”:

 

Persze nemcsak ebben az idei hangsúlyos homályban, hanem máskor is kettős ez a számomra nagyon kedves ünnep. Egyre többünknek nyilvánvaló, hogy a legnagyobb (mesterséges, fogyasztói, giccses) fényár veszi körbe ezt az időszakot, pont a külső világ domináns sötétje miatt, illetve azért, mert annyira nehéz ránézni ugyanennek belső, lelki vetületére.

Pedig ez az időszak valójában a bensőségességről szól(hatna). Arról az alig pislákoló, a karácsonyi újszülött kisbaba/Kisded formájában szimbolizált lángról, melyet éppenséggel csak a legnagyobb sötétségben lehet meglátni, hiszen a túl sok, a túl vakító fény kioltja ezt kifinomult minőséget, ezt a még épp, hogy csak fel-felvillanó, nem is igazán a szemnek szóló finom tündöklést… Tény: a fényt meglelni sötétségből indulva a legboldogítóbb. A szív ragyogása nem a látványostól, nem a külsőségektől élhető át a legteljesebben. És szomorú, de valljuk be, bár egyre többen küzdenek a külső nyomás ellenében, de évről évre mégis egyre kiüresedettebbnek érezzük a nagy adventi fogyasztói hajsza utáni ünnepet.

Másra is emlékeztet azonban engem ez az egész tendencia. Máskor is felfedezem ezt a furcsa kettőséget a világunkban. Máskor is szembesülök a mesterséges fénnyel, az ál-ragyogással, a valódi karakter hiányát elfedő túlzással, az extrovertáltsággal nyakon öntött belső erőtlenséggel – azzal, ahogy a (nem gender/nemi értelemben vett) patriarchális erőszak leuralja a belső maszkulint – férfiban, nőben egyaránt.

Miért hozom elő ezt most Karácsony környékén? Mert nemcsak keresztény kultúrkörben ünnepeljük ilyenkor a kis Istenember megszületését, hanem még a kereszténységet megelőző kultúrákban (sőt a jelenkorban is sok földrajzilag egymástól távol eső helyen) pont ilyenkor, a csillagászati napfordulókor kerül elő a belső maszkulin, a kiáradó energia elsődleges feléledésének ünnepe.

wintersolsticesunkingA kelták nagy ihletettséggel a Napkirály, a Nap-Fiú (Sun/Son) megszületéséről beszélnek. Az év nagy kozmikus kereke fordul, sőt megtorpan egy pillanatra most. Áll – mielőtt megfordulna. Ebből a lélegzetvételnyi szünetből, ebből az idő-tér vákumból pattan ki az életszikra, a Pislák.

A kelták pogány ünnepei az év során már többször fordultak az általuk Napkirálynak nevezett erőhöz. Nyáron, Lammas (augusztus eleje) gabona ünnepének idején a magokat elszórva, ritualisztikusan eltemették őt a Földbe – előre jelezvén az előttük álló időszak tendenciáját, azt, hogy a fény a világből az ősz során majd a meleg a föld alatti gyökérvilágba húzódik vissza. És jó ideig ott is marad az Alvilág uraként, Hádészként, Plútóként, a Halál királyaként. Átlényegülve ebben az időszakban, a föld anyai méhéből újjáépülve viszont téli napfordulókor NapFiúként születik meg ismét. Ennek sikerességéhez imádkoztak.

És ide fordulok én is idén – nagy átérzéssel és szeretettel tekintek a bennünk, férfiakban, nőkben egyaránt élő maszkulin elvhez, mert úgy érzem nagy gondban van!

Életem és munkám nagy részében, szülések környékén munkálkodó dúlaként, testi-lelki konzulensként hangsúlyosan a női, feminin minőségekkel dolgozom. Persze önmagában női princípium nem létezik, úgyhogy már jó pár év óta egyre egyértelműbb számomra, a maszkulinnak mekkora szüksége van a támogatásra.

Látom a maszkulin torzulását, még nőkben is: néha a maszkulin hiányos bennük, pl. az önkifejezésükkel van gond (néha önmaguk megfogalmazásáig sem jutnak el), de gyakran épp, hogy ez a kiéletlen, így ismeretlen erő elszabadul, torzulva tombol. Rombol. Egészséget is.

Látom ezt férfiakban is, akik nem ritkán  kerülnek extrovertált, néha túlzó, sőt agresszív erejük hálójába, hajtanak előre, de mégis ennek ellenére és/vagy emiatt oly sokszor érzik távol magukat az önmaguk kiteljesedettségétől. Illékony a központ. Magányosak.

Téli napforduló… Most van annak ideje, szakrálisan, hogy az elkövetkezendő új év yang minősége a yin mélyéről megszülethessen. Most vajúdjuk, nők, férfiak, mindannyian, belsőnkből, mélységeinkből a jövő év Új (Belső) Férfiúját. Milyen lesz? Mit hoz el? Mit láttat meg? Mire tanít majd? Hová vezet? Merre visz el minket táncba majd? Ezek azok a kérdések, melyekre ebből a most születő energiából sarjadó választ a jövő év ad csak majd.

 

Persze mindeközben pergő, külső világunkban is láthatjuk, hogy az elmúlt évezredek torzult, patriarchális világa porlad (lásd csak a legutóbb a “nagy port kavart” #metoo ügyeket és azok hozadékát), érezzük azt is, hogy nagy a tét, rezeg a léc, átalakul a világ… De sokszor nem tudjuk, kik vagyunk, nem tudjuk kihez forduljunk. Ebből a Vajúdó Világból a maszkulin fény energiája, az Apa tiszta minősége, az utat mutató fáklya, a tisztánlátás képessége legalább annyira hiányzik, mint a valódi Anyai, befogadó s megtartó méh erő.

Konkrétan a férfiak maguk is küzdenek magukkal, magukban. A külső világ nem hoz feloldást számukra. Sok közülük kiég, homályba vész. Eltűnik. Lelép. Menekül. Leginkább önmaga fénye elől iszkol. Sokan eközben maguk mögött a pusztítás barázdáit húzzák az őket (is) tápláló (anyai, női) földbe. Sokan fel sem fénylenek, bújkálnak, hátat fordítanak önmaguknak, kerülik kiteljesedésük lehetőségét is. “Minek gyújtsak fényt magamban?”– kérdik. “Még kiderül, hogy amit annak fényében meglátnék, riasztóbb, mint ez a félhomály…”

 

Nagy a sötét itt Újholdkor az Év leghosszabb éjszakáján…

Mit is tehetnénk, hogy életben tartsuk magunkban a sötét közepén a fényt?

wintersolstice3

A  régiek tanácsa szerint tehetjük azt is, hogy mi magunk ébren maradunk. Ha van kedved, csatlakozz hozzám a téli napforduló időszakában, bármikor, amikor időd, ihletettséged engedi.

Virraszthatunk együtt a Téli Napfordulós időszak éjjelein. Vagy legalább lefekvés előtt fél órát szánhatunk arra, hogy magunkba merülve mécsest gyújtunk a sötétben.

És ennek fényében látni kezdhetünk…

Lelki szemeink előtt látni kezdjük a szeretett férfiainkat, apáinkat, fiainkat, férjeinket, szerelmeinket önmaguk teljes fényében és ragyogásában. Kiábrándult szemeink homálya mögül engedjük előtűnni a bizalom és a szeretet csillogását.

unspecified-4-e1482372247459Nem könnyű lelki gyakorlat ez… Viszont igazi…

Mert vajon életben marad-e ez a kinti és benti terekbe születendő FérFiú, ha világát nem hisszük? Vajon képesek vagyunk-e képzelni, meglátni ki és mi ő?

Nehéz, mert a konkrétumok gyakran kegyetlenek, kimerítőek, fájdalmasak. Gyakran kishitűségből fakadóan (ál)hatalomra éhezik a külsőség. De ezt látván látva is, megvan-e az erőnk, hogy a látomásunkat tovább szüljük? És ha legmélyebb feminin megtartó erőnk kútjából merítve öleljük is őt, bírjuk-e vajon még tovább, olyankor is, amikor épp hála helyett, megsebzettségéből mondjuk visszavág?

Nem könnyű a feltámadásért imádkozni! Át kell előtte élnünk az elmúlást is. Valami biztosan halni, távozni fog – halnia-távoznia kell ahhoz, hogy az új megszülethessen. A régi kép, a régi elvárások, a régi, begyakorolt, komfortossá vált viszonyulások le kell, hogy hulljanak, ha szép, új, Világ(osság)ot remélünk.

De ha kitartunk, mint amióta (kettős jelentésben) a “világ világ” asszonyok ezrei tartottak ki az évnek ebben az időszakában, akkor megszülhetjük halottainkat, megláthatjuk, ahogy a szemük újra nyílik. Ott a fény. Tekintetük mélyéről lágyan pislákol a szeretet.

 

Még egy idei sötét Napfordulóból is születhet új év, új hold.

Bennük – Bennünk pedig a FényFiú is újjászülethet.

Áldott és előre mutató Ünnepeket, megtisztult minőségekkel teli Újévet kívánok, nagy melegséggel, szeretettel,

Réka

 

This entry was posted in: cikkes

Írta:

Női és perinatális konzulens, dúla, jóga és ajurvéda tanár www.gaborjanireka.com