vilagunkban_a_no

Fuss a farkasaiddal

Jó erős Telihold jön ma már megint… a gondolatok is jöttek vele, és ahogy hallom tőletek, meg magamtól: az erős érzelmek is.

Nem könnyű időszak ez, amit élünk éppen és bátran mondhatom, hogy különösen azok a nők (és férfiak), akik mélyen kapcsolódnak az ébredőfélben lévő kollektív feminin tudatossághoz nagy drámákat élnek meg hétköznapjaikban. Ha ezzel rezonálsz, ha te magad is ezt tapasztalod tudd, hogy amit érzel több, mint pusztán “te”, vagy a személyes érzéseid. Amit érzel, az legalább annyira személyes magántörténet, mint közösségi, kollektív történelem.

Hihetetlen adag megcsalatottság, elhagyottság érzet, félelem, (ön)bizalomhiány és fájdalom bugyog fel mostanság a felszínre, és ha magadon belül még nem sikerült volna ezek számára kreatív csatornát nyitni, amin keresztül ezek nyíltan átáramolhatnának rajtad, és lelked energetikai struktúráján, akkor ezek az áramlások gátolva lesznek benned, amit tapasztalhatsz úgy is, mint egyfajta elakadás érzetet (életedben, terveidben, érzelmi bugyraidban), és úgy ahogy van ezek lehúzhatnak, rossz kedvűvé, depresszióssá, gyengévé, erőtlenné tehetnek… (pedig most épp milyen szépen süt kint a nap 😉 ).

Fontos tudni azonban, hogy ezek csupán mind ú.n. árnyék identitások bennünk, melyek áporodott energiaörvényekként, elakadásokként jelennek meg bennünk. Ezeket az árnyék-identitásokat (részben) láthatjuk hangulati hullámzásként is. Értelmes emberekként, és érett szellemi lényekként napi szinten feladatunk az, hogy ezeket az árnyékokat magunkban feltérképezzük és feloldjuk! De van itt egy kis trükk: az igazi megváltás nem abból fakad, hogy egyszerűen csak lerázzuk magunkról ezeket az érzéseket, és csupán a fényre, a szépre, a jóra, a békésre, a pozitívra, a szeretetre és napsütésre fókuszálunk! Lényeges felismerni, hogy ezektől megszabadulni csak úgy lehet, ha teljes önátadódással, lojalitással és őszinteséggel beleengedjük magunkat azok megélésbe.

Egyébként is, valójában csak az egónk (hívd, aminek akarod) az, ami ezeket a hangulatokat megítéli, jónak, rossznak tekinti. De igazából mindezek az érzések, ezek a csavarok, érzelmi felbuzdulások, elakadások és kirohanások, megnyílások, tágulások, begubózások és görcsök maga a lényeg. Maga az élet. Az, amiért itt vagyunk.

Az Út és a Cél.

A Hívás és az arra adott Válasz.

onewoman3Van valami amiről a shakti tradícióban (a feminin szakrális megnyilvánulása bennünk nőkben és férfiakban) gyakran beszélnek. Úgy hívják a spanda. A Spanda egy rendkívül összetett metafora annak leírására, hogy létezik egy különleges rezgés, egyfajta szent remegés, teremtő frekvencia, szakrális vágyakozó, árapályszerűen húzó-vonzó dallam (tegnap írtam az Imádott Barátnak szóló lélek dalról pár sort), vagy a logos mint az eredendő Ige (stb., stb. név van rá sok), ami nem más, mint mindennek az állandó, ritmikus összehúzódása és tágulása, fluktuálása – ez a “minden” (többek közt) mi magunk vagyunk, érzelmestül… A Spanda mi vagyunk, a Spandának mind a részei vagyunk és mindannyiunk része a Spanda.

Hát akkor mi lenne ha megpróbálnánk egyszerűen csak belepihenni, beleengedődni ebbe egy kicsit? A folyamatos teremtési folyamatba, ellenállások nélkül? Görcseink felismerésével, elfogadásával, de feloldásával? (Lásd Görcseink kincsei régebbi írásomat.)

Mennyi minden is történ(het)ne, ha ezt, és csak ezt megte(het)nénk?

Pedig megérzésem szerint pontosan erről szól a mostani hívás! Elég volt az állandó önmegjavítási szándékokból, itt az ideje, hogy engedjünk!

Hogy beleengedjük magunkat az Élet áramába.

Hogy T.Á.N.C.O.J.U.N.K!

zuki_farkasFuss hát te is farkasaiddal, ússzál árapályaidban, égj el szenvedélyes odaadásodban, szárnyalj lelked vágyakozásával!

Amikor TÁNC van, akkor az történik, hogy belelazulunk a folyamatba. Az életbe, a játszmáinkba. És így azok már nem kaphatnak el minket, nincs rajtunk fogás, nincs zárka.

Ekkor te vagy maga a Folyamat, maga az Áram. Eggyé válsz vele, de az mégsem határoz meg téged. És ez az, amikor a nagybetűs “Maga-Magad” és annak ereje-hatalma képes belépni a képbe – egyre tisztábban, egyre kevesebb torzulással, egyre kevesebb árnyékkal…

Táncolj, vagy légy bármi más módon kreatív! Találj rá személyes kreatív csatornádra, nyiss kapukat magadban! Legyen útja magadban a felgyülemlő érzéseknek, mert azokból, hidd el, csak egyre több lesz. Fejezd ki a benned lévő energiát, keresd magadban azt, ami ehhez felszabadítja az endorfinokat, boldogsághormonokat: menj el sétálni, ússzál nagyokat, etesd a madarakat, legyél gyerekes, homokozz, sarazzál, piszkold be magad, legyél koszos – az Élet sem egy steril laboratórium! Merülj el a játékban egy kisgyerek zavartalanságával, és találd meg az új játékszabályokat.

Az Élet piszkos, az élet zűrös, az élet nem merev, hanem állandóan változó.

SPANDAForrong és változik a Világegyetem: és benne mi is. Ha nem, akkor csak befeszülés, elakadás van! Egy Új Vízió formálódik, saját idejében, tempójában, a saját módján.

Ezzel harmóniában nekünk is változnunk kell, a magunk idejében, tempójában és módján.

Általában szeretek valami zenével búcsúzni, most is várom az ihletet, hogy valami kis táncra inspiráló zenével fejezzem be ezt a szösszenetet (bár azt hiszem egyértelmű volt, hogy most a “tánc” alatt nem pusztán testmozgásra céloztam).

Úgyhogy íme, alább némi hangulat.

Minden jót kívánok Nektek az elkövetkezőkre,

Társatok a Változásban,

Réka